Az Urantia könyv

3. írás

Az Isten sajátosságai

3:0.1 (44.1) ISTEN mindenhol jelen van; az Egyetemes Atya az örökkévalóság körét uralja. De uralkodik a helyi világegyetemekben az ő paradicsomi Teremtő Fiainak személyében, úgy is, hogy e Fiakon keresztül életet adományoz. „Örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az ő Fiaiban van.” Az Isten Teremtő Fiai az ő személyének kifejezői az idő övezeteiben és a tér fejlődő világegyetemeinek keringő bolygóin élő gyermekei számára.

3:0.2 (44.2) A felsőrendű megszemélyesült Istenfiakat az alacsonyabb rendű, teremtett értelmek képesek világosan érzékelni, és így ellentételeződik a végtelen és ezért kevésbé érzékelhető Atya láthatatlansága. Az Egyetemes Atya paradicsomi Teremtő Fiai voltaképpen egy láthatatlan lény kinyilatkoztatását képviselik, aki azért láthatatlan, mert az abszolútság és a végtelenség eredendő sajátja az örökkévalóság körének és a paradicsomi Istenségek személyiségeinek.

3:0.3 (44.3) A teremtői jelleg aligha Isten sajátossága; inkább a cselekvő természetének összegződése. A teremtői vonás az egyetemes rendeltetés szerint örökké oly módon nyilatkozik meg, ahogy azt az Első Forrás és Középpont végtelen és isteni valóságának összes mellérendelt sajátossága korlátozza és szabályozza. Őszintén kétségbe vonjuk, hogy az isteni természet bármely adott vonása a többinél előbbre valónak tekinthető, amennyiben viszont mégis ez lenne a helyzet, akkor az Istenség teremtő természete fontosságban megelőzné az összes többi jellemvonást, tevékenységet és sajátosságot. Az Istenség teremtői mivolta a Jó Atyaságának egyetemes igazságában teljesedik ki.

1. Isten mindenütt-jelenvalósága

3:1.1 (44.4) Az Egyetemes Atya azon képessége, hogy mindenütt jelen van, és természetesen egyidejűleg, az ő mindenütt-jelenvalóságát alkotja. Egyedül Isten képes két vagy számtalan helyen lenni egyazon időben. Isten egyidejűleg van jelen „fent a mennyben, és alant a földön”; miként a Zsoltáros is mondja: „Hová menjek a te szellemed elől? Vagy a te jelenléted elől hova fussak?”

3:1.2 (44.5) „Isten vagyok én a közelben és a messzeségben is, mondja az Úr. Vajon nem töltöm-e be a mennyet és a földet?” Az Egyetemes Atya mindenkor jelen van a kiterjedt teremtésösszességének minden részében és minden lényegi elemében. Ő „a teljessége őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel”, és „aki cselekszi mindezt mindenkiben”, és továbbá, az ő személyiségének fogalma olyan, hogy „a menny (világegyetem), és a mennyeknek országa (világegyetemek mindensége) őt be nem foghatják”. Szó szerint igaz, hogy Isten maga minden és ő mindenben ott van. De mégsem minden az Isten. A Végtelen véglegesen csakis a végtelenségben nyilatkoztatik ki; az ok sohasem érthető meg teljes egészében az okozatok elemzése útján; az élő Isten mérhetetlenül nagyobb, mint a teremtésrészek mindösszesen együtt, melyek az ő korlátlanul szabad akaratának alkotó cselekedetei eredményeképpen jöttek létre. Isten kinyilatkoztatik szerte a mindenségrendben, de a mindenségrend sohasem lesz képes tartalmazni vagy magába foglalni az Isten teljes végtelenségét.

3:1.3 (45.1) Az Atya jelenléte szünet nélkül vigyázza a világmindenséget. „Kijövetele a menny szélétől és forgása a széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék fényétől.”

3:1.4 (45.2) Nemcsak a teremtmény létezik Istenben, hanem Isten is él a teremtményben. „Tudjuk, hogy mi őbenne lakozunk, mert ő mibennünk él; nekünk adta az ő szellemét. A paradicsomi Atya ezen ajándéka az ember elválaszthatatlan társa.” „Ő az állandóan jelenlévő, mindent átható Isten.” „Az öröklévő Isten szelleme minden halandó gyermek elméjében ott rejtőzik.” „Az ember barát után kutat kint, miközben e keresett barát az ő saját szívében él.” „Az igaz Isten nincs messze; ő a mi részünk; az ő szelleme a bensőnkből szól.” „Az Atya benne él a gyermekben. Isten mindig velünk van. Ő az örök beteljesülés felé vezérlő szellem.”

3:1.5 (45.3) Valóban az emberi fajra vonatkozik az, hogy „Ti az Istentől vagytok”, mert „Istenben lakozik az, aki szeretetben lakozik, és Isten őbenne van”. Még rossztéteményeitekkel is szenvedést okoztok a bennetek lakozó Isten-ajándéknak, mert a Gondolatigazító kénytelen elszenvedni a rossz gondolatok következményeit az ő emberielme-börtönében.

3:1.6 (45.4) Az Isten mindenütt-jelenvalósága valójában az ő végtelen természetének része; a tér nem jelent akadályt az Istenségnek. Isten tökéletesen és korlátlanul kizárólag a Paradicsomon és a központi világegyetemben van érzékelhetően jelen. A Havona körül keringő teremtésrészekben azért nem figyelhető meg az ő jelenléte, mert Isten korlátozta a saját közvetlen és tényleges jelenlétét azáltal, hogy elismerte a mellérendelt teremtők és az idő és tér világegyetemei urainak fennhatóságát, isteni előjogait. Ennélfogva az isteni jelenlét bővebb értelmezésű fogalmának ki kell terjednie az Örökkévaló Fiú, a Végtelen Szellem és a Paradicsom Szigete jelenlét-köreire, azok megnyilvánulási módjaira és csatornáira egyaránt. Az sem mindig lehetséges, hogy megkülönböztessük az Egyetemes Atya jelenlétét az ő örökkévaló mellérendeltjeinek és segítőinek cselekedeteitől, mert a változhatatlan céljának végtelen követelményeit olyannyira tökéletesen elégítik ki ők. De nem ez a helyzet a személyiség-körrel és az Igazítókkal; itt Isten egyedileg, közvetlenül és kizárólagosan cselekszik.

3:1.7 (45.5) Az Egyetemes Szabályozó magvában jelen van a Paradicsom Szigetének gravitációs köreiben a világegyetem minden részében, minden pillanatban és ugyanazon mértékben, a tömegnek megfelelően, mégpedig e jelenlétből fakadó fizikai igényekre válaszolva, és az összes teremtésrész saját eredendő természetének okán, mely természet arra késztet minden dolgot, hogy őhozzá tartson és őbenne álljon fenn. Az Első Forrás és Középpont hasonlóképpen magvában jelen van a Korlátlan Abszolútban, aki az örökkévaló jövő meg nem teremtett világegyetemeinek letéteményese. Isten így magvában áthatja a múlt, jelen és jövő fizikai világegyetemeit. Ő az úgynevezett anyagi teremtésrészek összetartozásának elsődleges alapja. Ez a nem-szellemi Istenség-lehetséges itt-ott ténylegessé válik szerte a fizikai létezők szintjén a világegyetemi tettek mezején való megmagyarázhatatlan beavatkozás révén, mely az ő kizárólagos segítői közül némelyeknek tulajdonítható.

3:1.8 (45.6) Az Isten elme-jelenléte összefüggésbe hozható az Együttes Cselekvő, a Végtelen Szellem abszolút elméjével, viszont a véges teremtésrészekben jobban észlelhető ez a paradicsomi Tökéletes Szellemek mindenütt működő mindenségrendi elméjében. Épp miként az Első Forrás és Középpont magvában jelen van az Együttes Cselekvő elme-köreiben, úgy jelen van ő magvában az Egyetemes Abszolút vonzásaiban. Az emberi rend elméje azonban az Együttes Cselekvő Leányainak, a fejlődő világegyetemek Isteni Segédkezőinek adománya.

3:1.9 (46.1) Az Egyetemes Atya mindenhol jelen lévő szelleme összhangban van az Örökkévaló Fiú egyetemes szellem-jelenlétének működésével és az Istenségi Abszolút örökvaló isteni kibontakozási lehetőségeivel. De sem az Örökkévaló Fiú és az ő paradicsomi Fiainak szellemi tevékenységei, sem pedig a Végtelen Szellem elme-adományai láthatólag nem zárják ki a Gondolatigazító, az emberben lakozó Isten-szilánk közvetlen működését az Isten teremtmény-gyermekeinek szívében.

3:1.10 (46.2) Ami az Istennek valamely bolygón, csillagrendszerben, csillagvilágban vagy egy világegyetemben való jelenlétét illeti, bármely teremtési egységben való jelenlétének mértékét a Legfelsőbb Lény kifejlődő jelenlétének mértéke határozza meg: Ezt Isten egészében vett felismerése, valamint a hatalmas világegyetemi szervezetnek az iránta megnyilvánuló hűsége határozza meg, mely szervezet legalsóbb szintjét maguk a csillagrendszerek és bolygók képezik. Ezért Isten becses jelenléte eme szakaszainak megőrzése és megvédése reményében kerül sor néha arra, hogy amennyiben némely bolygó (vagy akár csillagrendszer) mély szellemi sötétségbe süllyedt, akkor ezek bizonyos értelemben elkülönítés alá kerüljenek, vagy részben elszigeteltessenek a nagyobb teremtésegységektől. És mindez, miként az Urantián is, a világok többségének szellemi védelmi válasza saját maguk megvédésére (amennyire ez lehetséges) attól a szenvedéstől, amely a konok, gonosz és lázadó kisebbség megosztó cselekedeteinek elszigetelő következményeivel együtt jár.

3:1.11 (46.3) Míg az Atya szülői szeretete átjárja minden fiát – az összes személyiséget – addig a rájuk gyakorolt befolyása az Istenség Második és Harmadik Személyétől való származásuk miatti távolság következtében korlátozott, s egyúttal erősödik, amint a fiak a rendeltetésüket betöltve e szintekhez közelednek. Az Isten jelenlétének tényét a teremtményi elmékben az határozza meg, hogy lakozik vagy nem lakozik bennük Atya-szilánk, mint amilyen a Titkos Nevelő, viszont az ő hatékony jelenlétét az határozza meg, hogy az elmében lakozó Igazító és az elme milyen mértékű együttműködést alakít ki.

3:1.12 (46.4) Az Atya jelenlétének erősödései és gyengülései nem az Isten változékonyságából erednek. Az Atya nem húzódik vissza, mert semmibe vették; ragaszkodása nem törik meg csak azért, mert a teremtmény rosszat tett. Inkább az a helyzet, hogy a gyermekei, lévén, hogy felruháztattak a (vele kapcsolatos) választás hatalmával, e döntés meghozatalakor közvetlenül meghatározzák az Atya által az ő szívükre és lelkükre gyakorolt isteni befolyás mértékét és korlátait. Az Atya önként adott magából nekünk, mégpedig korlátok és kivételezések nélkül. Ő nem tesz különbséget a személyek, a bolygók, a csillagrendszerek vagy a világegyetemek között. Az idő övezeteiben ő csakis a Hétszeres Isten paradicsomi személyiségeit, a véges világegyetemek mellérendelt teremtőit részesíti megkülönböztetett figyelemben.

2. Isten végtelen hatalma

3:2.1 (46.5) Minden világegyetemben tudják, hogy „az Úristen mindenhatón uralkodik”. E világ és a többi világ ügyeit istenmód felügyeli. „Akarata szerint cselekszik az ég seregével és a föld lakosaival.” Mindörökkön igaz, hogy „nincs egyéb hatalom, mint az Istené”.

3:2.2 (46.6) Azokon a határokon belül, amely az isteni természettel összeegyeztethető, szó szerint igaz, hogy „Istennél minden lehetséges”. A népek, bolygók és világegyetemek hosszan elnyúló evolúciós folyamatai a világegyetemi teremtők és segítőik tökéletes ellenőrzése alatt állnak, és az Egyetemes Atya örökkévaló céljának megfelelően mennek végbe, az Isten végtelenül bölcs tervéhez illeszkedve, annak rendje szerint és azzal összhangban. Csak egyetlen törvényhozó van. Ő tartja fenn a világokat a térben és ő hajtja a világegyetemeket az örökkévaló kör vég nélküli körpályáján.

3:2.3 (47.1) Az összes isteni sajátosság közül az ő mindenhatósága, különösen amint az az anyagi világegyetemben uralkodik, érthető meg a legjobban. Ha nem-szellemi jelenségnek tekintjük, akkor Isten energia. E fizikai ténybeli kijelentés azon a felfoghatatlan igazságon alapul, hogy az Első Forrás és Középpont az elsődleges oka az egész tér egyetemes fizikai jelenségeinek. Ebből az isteni tevékenységből származik minden fizikai energia és minden egyéb anyagi megnyilvánulás. A fény, azaz a hő nélküli fény nem más, mint az Istenségeknek egy további nem-szellemi megnyilvánulása. És van még további, az Urantián gyakorlatilag ismeretlen nem-szellemi energia is; legalábbis az emberiség még nem fedezte fel.

3:2.4 (47.2) Isten szabályoz minden erőteret (hatalmat); ő szabott a „villámnak utat”; ő szabta meg minden energia körét. Ő határozta meg minden energia-anyagi forma megnyilvánulásának idejét és módját. Mindeme dolgokat örökké az állandó hatalmában – az alsó-Paradicsomon összpontosuló gravitációs ellenőrzés alatt – tartja. Az örökkévaló Isten fénye és energiája így örökkön belengi az ő fenséges körét, a világegyetemek mindenségét alkotó csillagseregek végtelen, ám rendezett menetét. A teremtésösszesség örökkön a minden dolog és lény Paradicsom-Személyiség középpontja körül kering.

3:2.5 (47.3) Az Atya mindenhatósága az abszolút szinten mindenütt meglévő uralkodó tulajdonságához köthető, mert ezen a szinten a három energia, vagyis az anyagi, az elme- és a szellemi energia megkülönböztethetetlen egymástól az Ő – a minden dolgok Forrása – közelségében. A teremtményi elme, lévén sem nem alsó-paradicsomi monota, sem pedig paradicsomi szellem, közvetlenül nem érzékeny az Egyetemes Atyára. Isten igazodik a tökéletlen elmékhez – az urantiai halandókhoz a Gondolatigazítókon keresztül.

3:2.6 (47.4) Az Egyetemes Atya nem átmeneti jellegű térerő, változó erőtér vagy lüktető energia. Az Atya hatalma és bölcsessége teljesen megfelel annak a feladatnak, hogy bármilyen világegyetemi szükségletet kielégítsen. Amint az emberi tapasztalásban szükséghelyzetek alakulnak ki, akkor, lévén, hogy ő már előre látta mindazokat, a világegyetemi ügyekre nem önmagukban válaszol, hanem inkább az örök bölcsesség megkövetelte módon és a végtelen ítélőképesség szabta követelmények szerint. A megjelenési formától függetlenül az Isten hatalma a világegyetemben nem valamiféle vak erőként működik.

3:2.7 (47.5) Előállnak olyan helyzetek, amelyekben úgy tűnik, mintha szükséghelyzeti döntéshozatalra került volna sor, mintha természeti törvényeket hágtak volna át, mintha hiányos alkalmazkodást ismertek volna el, és mintha a helyzet rendezésére történne kísérlet; de valójában nem erről van szó. Az Istenre vonatkozó ilyen fogalmak a ti korlátolt nézőpontjaitokból nézve, a felfogóképességetek végességéből eredően és a körülhatárolt vizsgálódási körötök miatt lehetségesek; ez az Istennel kapcsolatos félreértés abból a mély tudatlanságból fakad, mely az ő országa felsőbb törvényeinek létezéséhez, az Atya jellemének nagyságához, az ő sajátosságainak végtelenségéhez és az ő szabad akaratának tényéhez mérve áll fenn.

3:2.8 (47.6) A bolygókon élő, az Isten szellemét hordozó teremtmények szerte a tér világegyetemeiben oly közel végtelen számúak és féleségűek, értelmük oly különböző, elméjük oly korlátolt és néha oly nehézkes, látóterük oly szűk és helyhez kötött, hogy csaknem lehetetlen a törvényt olyan általános megfogalmazásban bemutatni, amely megfelelően kifejezné az Atya végtelen sajátosságait és egyidejűleg bármely csekély mértékben felfogható lenne eme teremtett értelmek számára. Emiatt számotokra, teremtmények számára a mindenható Teremtő sok cselekedete önkényesnek, közönyösnek és nem ritkán szívtelennek és kegyetlennek tűnik. De újból biztosítalak benneteket, hogy ez ténylegesen nem így van. Isten cselekedetei mindig célirányosak, értelmesek, bölcsek, szeretetteljesek és örökmód figyelembe veszik a legeslegjobbat, ha nem is mindig egyetlen lény, egyetlen faj, egyetlen bolygó vagy éppen egyetlen világegyetem szempontjából; mert ezek a döntések mindenki számára, a legalacsonyabb rendűtől a legfelsőbb rendűig, a legeslegjobb elérésére irányulnak. Az idő korszakaiban a rész jóléte néha látszólag különbözik az egész jólététől; az örökkévalóság körében ilyen látszólagos eltérések nem léteznek.

3:2.9 (48.1) Mi mindannyian az Isten családjába tartozunk, és ezért néha követnünk kell a családi rendszabályokat. Istennek a minket igencsak felkavaró és összezavaró számos cselekedete nem más, mint a végtelenül bölcs döntéseknek és végső irányításnak az eredménye, mely képessé teszi az Együttes Cselekvőt arra, hogy a végtelen elme biztos akaratának megfelelő választást érvényesítse, hogy végrehajtsa azon tökéletes személyiség döntéseit, melynek ügyelő figyelme, előrelátása és szerető gondoskodása az ő hatalmas és kiterjedt teremtésösszességének legfelsőbb, örök jólétét jelenti.

3:2.10 (48.2) Vagyis a ti lehatárolt, részleges, véges, földhözragadt és meglehetősen anyagelvű nézőpontotok és a lényetek természetében eredendően meglévő korlátok jelentik azt a fogyatékosságot, ami miatt képtelenek vagytok meglátni, megérteni vagy felismerni a bölcsességet és a szeretetteli kedvességet számos olyan isteni tettben, melyek számotokra megsemmisítő kegyetlenséggel telinek tűnnek és amelyekben a teremtményi társaitok kényelmével és jólétével, valamint a bolygón való boldog sorukkal és személyes boldogulásukkal szembeni nagymértékű közömbösség megnyilvánulását látjátok. Ez az emberi belátás korlátaiból következik, a ti korlátozott és véges felfogóképességetek miatt van az, hogy félreértitek Isten késztetéseit és megmásítjátok az ő célkitűzéseit. De az evolúciós világokon számos, nem az Egyetemes Atya személyes cselekedeteivel azonosítható dolog is végbemegy.

3:2.11 (48.3) Az isteni mindenhatóság tökéletesen összhangban van Isten személyiségének egyéb sajátosságaival. Isten hatalmának szellemi megnyilatkozása a világegyetemben rendszerint csupán három feltétel, illetve helyzet előállása esetén ütközik korlátokba:

3:2.12 (48.4) 1. Isten természete révén, különösen az ő végtelen szeretete, valamint az igazság, a szépség és a jóság révén.

3:2.13 (48.5) 2. Isten akarata révén, a világegyetem személyiségei iránti irgalom-segédkezése és a velük való atyai kapcsolata révén.

3:2.14 (48.6) 3. Isten törvénye révén, az örökkévaló paradicsomi Háromság pártatlansága és igazságossága révén.

3:2.15 (48.7) Isten a hatalmát tekintve korlátlan, a természetét tekintve isteni, az akaratát tekintve végleges, a sajátosságait tekintve végtelen, a bölcsességét tekintve örökkévaló, a valóságát tekintve pedig abszolút. Ám az Egyetemes Atya mindeme jegyei egyesülnek az Istenségben, és egyetemlegesen kifejeződnek a paradicsomi Háromságban és a Háromság isteni Fiaiban. Egyébként a Paradicsomon és a Havona központi világegyetemen kívül mindent, ami csak Istennel kapcsolatba hozható korlátoz a Legfelsőbb evolúciós jelenléte és lehatárol a Végleges meglényegülő jelenléte, továbbá összehangol a három öröktől való létezésen alapuló Abszolút – az Istenségi, az Egyetemes és a Korlátlan. Így Isten jelenléte korlátozott, mert ez Isten akarata.

3. Isten egyetemes tudása

3:3.1 (48.8) „Isten minden dolgot ismer.” Az isteni elme tudatában van és jól ismeri minden teremtése gondolatát. Az eseményekre vonatkozó tudása egyetemes és tökéletes. Az őbelőle kikerülő isteni entitások az ő részei; ő az, aki „egyensúlyban tartja a felhőket” és ő az is, aki „tökéletes tudású”. „Az Úr szemmel tart minden helyet.” Amint azt a nagy tanítótok mondta a jelentéktelen verebekről, hogy „egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok tudta nélkül” és azt is, hogy „még a fejetek hajszálait is mind számon tartják”. „Elrendeli a csillagok számát; mindegyiket néven nevezi.”

3:3.2 (49.1) Az Egyetemes Atya az egyetlen személyiség a teljes világegyetemben, aki ténylegesen tudja a tér csillagainak és bolygóinak számát. Minden világegyetem minden világa állandóan jelen van Isten tudatában. Azt is mondja: „Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, és meghallottam az ő kiáltásukat, sőt ismerem szenvedéseiket.” Mert „a mennyből letekint az Úr; látja az emberek minden fiát; székhelyéről lenéz a föld minden lakosára”. Minden teremtménygyermek méltán mondhatja: „Ő jól tudja, hogy milyen úton járok, és amint kipróbált engem, úgy kell előjönnöm, mint az arany.” „Isten tud arról, ha leülünk vagy ha felkelünk; messziről is érti gondolatainkat és minden utunkat jól tudja.” „Mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk.” És annak megértése, hogy „ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik a por voltunkról” igazi megnyugvást kell hogy hozzon minden emberi lénynek. Az élő Istenről szólva mondta Jézus, hogy „jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle”.

3:3.3 (49.2) Isten korlátlan hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy minden dolgot ismerhessen; az ő tudata egyetemes. Személyiségi köre az összes személyiséget átfogja, és még a legkisebb teremtményekről való tudását is kiegészítik az isteni Fiak alászállási küldetései közvetve, a teremtményekben lakozó Gondolatigazítók pedig közvetlenül. Továbbá a Végtelen Szellem is állandóan mindenhol jelen van.

3:3.4 (49.3) Nem vagyunk teljesen bizonyosak abban, hogy vajon Isten akarja-e előre látni a bűncselekedeteket vagy sem. De ha Isten tudja is előre, hogy gyermekei a saját szabad akaratuk szerint mit fognak cselekedni, akkor ezen előzetes ismeret még a legcsekélyebb mértékben sem korlátozza az ő döntési szabadságukat. Egy dolog azonban bizonyos: Istent sohasem érik meglepetések.

3:3.5 (49.4) A mindenhatóság nem jelent egyúttal hatalmat is a meg nem tehető megtételére, a nem istenszerű cselekedetre. A mindentudás ugyancsak nem jelenti a nem tudható ismeretét. De az efféle állításokat aligha értheti meg a véges elme. A teremtmény aligha képes megérteni a Teremtő akaratának terét és határait.

4. Isten határtalansága

3:4.1 (49.5) Önmaga adományozása a világegyetemek részére azok létrehozása során semmivel sem csökkenti az ő hatalmának megnyilvánulási lehetőségét vagy a bölcsességének tárát, melyek továbbra is az Istenség központi személyiségében lakoznak és nyugszanak. Az erő, a bölcsesség és a szeretet megnyilvánulásának lehetőségét tekintve az Atya birtoka sohasem fogyatkozott, és sohasem veszítette el az ő dicső személyiségének egyetlen sajátosságát sem annak eredményeként, hogy a paradicsomi Fiaknak, az ő alárendelt teremtéseinek és mindezek számtalan teremtményének bőkezűen adott önmagából.

3:4.2 (49.6) Minden új világegyetem teremtése a gravitáció újbóli beállítását teszi szükségessé; de még ha a teremtés meghatározatlanul, örökkévalón és akár a végtelenségig is folytatódna, melynek következtében az anyagi teremtésösszesség határtalanul létezhetne, a Paradicsom Szigetén nyugvó szabályozó és összehangoló erőtér még akkor is úgy találtatna, mint amely megegyezik az ilyen végtelen világegyetem irányításával, szabályozásával és összehangolásával, vagy amely mindennek megfelel. És azt követően, hogy e korlátlan térerő- és erőtér-adományozás a határtalan világegyetem részére végbement is, a Végtelen még mindig ugyanolyan mértékben lenne túltöltve térerővel és energiával; a Korlátlan Abszolút még mindig teljes lenne; Isten még mindig ugyanazon végtelen megnyilvánulási lehetőséget birtokolná, mintha erő, energia és hatalom sohasem áradt volna ki a világegyetemek sorának feltöltésére.

3:4.3 (50.1) És ez a helyzet a bölcsességgel is: Az a tény, hogy az elme oly szabadon lett kiosztva a gondolkodásra képes lények birodalmában, a legkevésbé sem merítette ki az isteni bölcsesség központi forrását. A világegyetemek számának sokszorozódásával, és azzal, hogy a területek lényeinek száma a felfoghatóság határához közelít, ha az elmeadományozás vég nélkül folytatódik is eme felsőbb és alsóbb rendű lények számára, az Isten központi személyiségének ugyanaz az örökkévaló, végtelen és határtalanul bölcs elméje továbbra is megmarad.

3:4.4 (50.2) Az a tény, hogy ő szellemi hírvivőket küld magától a világotokon és a más világokon élő férfiakhoz és nőkhöz, hogy bennük lakozzanak, semmiben sem csökkenti az ő azon képességét, hogy mint isteni és mindenható szellemszemélyiség működjön; és egyáltalán nincs mértékbeli vagy számszerű korlátja annak, hogy ilyen szellemi Nevelőket elküldjön vagy kiküldhessen. Azzal, hogy önmagát így az ő teremtményeinek adja, határtalan, csaknem felfoghatatlan jövőbeli lehetőséget teremt ezen istenien felruházott halandók fejlődésközpontú és folytonos létezésére. Önmagának ilyen segédkező szellementitásokként való bőkezű szétosztása semmiben sem csökkenti azt a bölcsességet, tökéletes igazságot és tudást, mely a végtelenül bölcs, mindentudó és mindenható Atya személyében rejlik.

3:4.5 (50.3) Az idő halandói számára van jövő, de Isten az örökkévalóságot lakja be. Én ugyan az Istenség lakhelyéhez közelről származom, mégsem remélhetem, hogy tökéletesen megértve beszélhetnék sok isteni sajátosság végtelenségéről. Egyedül a végtelen elme képes teljesen megérteni a létezés végtelenségét és a cselekedet örökkévalóságát.

3:4.6 (50.4) A halandó ember sehogyan sem képes megismerni a mennyei Atya határtalanságát. A véges elme nem képes felfogni ilyen tiszta igazságot vagy tényt. De ugyanezen véges emberi lény képes ténylegesen érezni – szó szerint megtapasztalni – egy ilyen végtelen Atya SZERETETÉNEK a teljes és töretlen hatását. Az ilyen szeretet igazán megtapasztalható, jóllehet míg a tapasztalás jellegében korlátlan, addig az ilyen tapasztalás mennyiségét szigorúan korlátozza az ember szellemi érzékelésképessége és ehhez kapcsolódóan az, hogy mennyire képes viszontszeretni az Atyát.

3:4.7 (50.5) A végtelen minőségek véges általi megbecsülése messze meghaladja a teremtmény oktanilag korlátozott képességeit amiatt, hogy a halandó ember az Isten képére teremtetett – az emberben ott lakozik a végtelenség szilánkja. Ennélfogva az ember számára Isten megközelítésének legközelebbi és legkedvesebb módja a szeretet révén és a szereteten keresztül való közeledés, mert az Isten szeretet. E különleges viszony lényege a mindenségrendi társas viszonyokban szerzett tényleges tapasztalás, a Teremtő-teremtmény viszony – az Atya-gyermek közötti ragaszkodás.

5. Az Atya legfelsőbb uralma

3:5.1 (50.6) Az Egyetemes Atya a Havona-utáni teremtésrészekkel való kapcsolatában az ő végtelen hatalmát és végleges fennhatóságát nem közvetlenül, hanem inkább a Fiain és a nekik alárendelt személyiségeken keresztül gyakorolja. Mindezt Isten az ő saját szabad akaratából teszi. Bármely így átruházott hatalmat, ha adott esetben ez az isteni elme döntése, Isten képes közvetlenül is gyakorolni; de ilyen cselekedetre rendszerint akkor kerül sor, ha a felruházott személyiség méltatlanná vált az isteni bizalomra. Ilyen esetekben és ilyen vétséggel szembesülve, valamint az isteni hatalom megőrzésének korlátain belül az Atya mindenkitől függetlenül és az ő saját választásából következő parancsainak megfelelően cselekszik; és e választás mindig is tévedhetetlenül tökéletes és végtelenül bölcs.

3:5.2 (51.1) Az Atya a Fiain keresztül uralkodik; a vezetők a világegyetemi szervezeten át végighúzódó folytonos láncot alkotnak, melynek végén a Bolygóhercegek állnak, akik az Atya hatalmas országaiban az evolúciós szférák beteljesülésének útját egyengetik. Nem pusztán költői megnyilvánulás az a megállapítás, hogy „A föld az Úré, s annak bősége is.” „Ő dönt királyokat és tesz királlyá.” „A Fenségesek uralkodnak az emberek országain.”

3:5.3 (51.2) Az emberi szív ügyeiben az emberek nem feltétlenül találják meg mindig az Egyetemes Atya útját; de egy bolygó irányításában és rendeltetésében az isteni terv mindig érvényre jut; a bölcsesség és a szeretet örökkévaló célja győzedelmeskedik.

3:5.4 (51.3) Jézus mondta: „Az én Atyám, aki azokat nékem adta, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.” Amint az Isten közel határtalan teremtésösszességének számos munkájára rápillantotok és mindennek elképesztő hatalmasságát szemlélitek, akkor, ha esetleg nem is tudjátok felfogni az ő elsődlegességét, mindenképpen el kell fogadnotok őt annak, aki minden dolog paradicsomi középpontjában biztosan és örökké uralkodik az összes értelmes lény jótevő Atyjaként. Csak „egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindnyájatokban munkálkodik”, „ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn”.

3:5.5 (51.4) Az élet bizonytalanságai és a lét megpróbáltatásai semmiben sem mondanak ellent az Isten egyetemes fennhatóságának. Minden evolúciós teremtményi életet bizonyos elkerülhetetlen dolgok nehezítenek meg. Vegyük a következőket:

3:5.6 (51.5) 1. Vajon a bátorság – az erős jellem – kívánatos? Akkor viszont az embernek nehézségekkel való megbirkózást és csalódásokkal való szembenézést követelő környezetben kell növekednie.

3:5.7 (51.6) 2. Vajon a felebaráti szeretet – az embertársaitok szolgálata – kívánatos? Akkor viszont az élettapasztalatnak társadalmi egyenlőtlenségeket mutató helyzetekkel kell találkoznia.

3:5.8 (51.7) 3. Vajon a remény – a nemes bizalom – kívánatos? Akkor viszont az emberi tapasztalásnak állandóan a biztonságérzet hiányával és rendszeresen visszatérő bizonytalanságokkal kell szembesülnie.

3:5.9 (51.8) 4. Vajon a hit – az emberi gondolat legfelsőbb szintű bizonyossága – kívánatos? Akkor viszont az emberi elmének abba a nehéz helyzetbe kell kerülnie, hogy mindig csak kevesebbet tudhat, mint amennyit hinni képes.

3:5.10 (51.9) 5. Vajon az igazság szeretete és a hajlandóság, hogy kövessük, vigyen bármerre is, kívánatos? Akkor viszont az embernek vétekkel terhelt és a hamisság megnyilvánulására mindig lehetőséget adó világban kell felnőnie.

3:5.11 (51.10) 6. Vajon az eszményelvűség – az isteni megközelítésének felfogása – kívánatos? Akkor viszont az embernek olyan környezetben kell küzdenie, ahol a jóság és a szépség csak viszonylagos, és amely környezet a jobb dolgok eltántoríthatatlan elérésére késztet.

3:5.12 (51.11) 7. Vajon a hűség – a legfelsőbb rendű kötelesség magunkénak tekintése – kívánatos? Akkor viszont az embernek az árulás és elpártolás lehetősége mellett kell előrehaladnia. Az állhatatosság értékét az elbukás benne foglalt veszélye jelenti.

3:5.13 (51.12) 8. Vajon a nagylelkűség – az önzetlenség szelleme – kívánatos? Akkor viszont a halandó embernek egy folyton elismerést és tiszteletet követelő önnön valóval kell együtt élnie. Elhagyható sajátélet hiányában az ember nem lenne képes az isteni élet lendületes-igazodó választására. Az ember sohasem számolhatna megmentő igazságossággal, ha nem létezne lappangó rossz, mely kiemeli és megkülönbözteti a jót azzal, hogy éles ellentétet képez vele.

3:5.14 (51.13) 9. Vajon a gyönyör – a boldogságból fakadó megelégedés – kívánatos? Akkor viszont az embernek olyan világban kell élnie, ahol a fájdalom lehetősége és a szenvedés valószínűsége mindig ott van a tapasztalásban.

3:5.15 (52.1) Szerte a világegyetemben minden egységelem úgy tekintendő, mint a teljesnek a része. A rész túlélése az egészre előírt tervvel és céllal való együttműködéstől, az Atya isteni akaratának végrehajtására irányuló őszinte vágytól és tökéletes hajlandóságtól függ. A vétektől (a hibás ítéletalkotás lehetőségétől) mentes evolúciós világ a szabad értelemtől mentes világ lenne. A Havona világegyetemben milliárdnyi tökéletes világ van, rajtuk tökéletes lakosokkal, de a fejlődő embernek esendőnek kell lennie, ha szabad akar lenni. A szabad és tapasztalatlan értelem sehogyan sem lehet egyből egyöntetűen bölcs. A hibás döntés (a rossz) lehetősége csak akkor válik bűnné, amikor az emberi akarat egy szándékosan erkölcstelen döntést tudatosan befogad és a sajátjává tesz.

3:5.16 (52.2) Az igazság, szépség és jóság teljes körű megbecsülése az isteni világegyetem tökéletességében benne foglaltatik. A Havona világok lakosainak nincs szükségük a viszonylagos értékszintek jelentette lehetőségre a választás elősegítéséhez; az ilyen tökéletes lények képesek azonosítani és kiválasztani a jót minden olyan erkölcsi helyzet hiányában is, amelyek ennek éles ellentétét képeznék és a szándék megjelenését kikényszerítenék. De mindeme tökéletes lények, erkölcsös természetüknél és szellemi helyzetüknél fogva, valójában azok, amivé a létezés ténye őket teszi. A tapasztalás útján való előrelépést csakis a saját osztályukon belül érdemelték ki. A halandó ember még a felemelkedésre pályázó teremtmény besorolását is a saját hite és reménye révén érdemli ki. Minden isteni dolog, melyet az emberi elme megragad és amire az emberi lélek szert tesz, valójában tapasztalásban kibontakozó előrehaladás; ez személyesen megtapasztalt valóság és ennélfogva a Havona tévedhetetlen személyiségeinek eredendő jóságával és pártatlanságával szembeállítható különleges szerzemény.

3:5.17 (52.3) A Havona-teremtmények természetes módon, de nem emberi értelemben bátrak. Lényegükből fakadóan kedvesek és előzékenyek, de aligha önzetlenek emberi viszonylatban. Bíznak a kellemes jövőben, de nem úgy bizakodnak, ahogy azt a bizonytalan evolúciós szférák reménykedő halandói a maguk árnyalt módján teszik. Hisznek a világegyetem egyensúlyában, de teljesen idegen tőlük az a megmentő hit, amellyel a halandó ember az állati szintről a Paradicsom kapuiig felkapaszkodik. Szeretik az igazságot, de nem tudnak semmit annak lélekmentő sajátságairól. Eszményelvűek, de már így születtek; teljesen tudatlanok a tekintetben, hogy mit jelent megélni az eszményelvűvé váláshoz vezető felpezsdítő választást. Elkötelezettek, de sohasem tapasztalták azt a megindultságot, melyet az őszinte és értelmes állhatatosság jelent a vétségre való csábítás jelenlétében. Önzetlenek, de sohasem szereztek ilyen mérvű tapasztalatokat egy harcias önvaló feletti fényes győzelem révén. Élvezik a gyönyört, de nem értik meg a gyönyör édességét a fájdalom lehetőségétől való megszabadulásban.

6. Az Atya elsősége

3:6.1 (52.4) Az isteni önzetlenséggel, a teljes nemeslelkűséggel az Egyetemes Atya hatáskörről mond le és hatalmat ruház át, de ő továbbra is elsődleges marad; a kezét rajta tartja a világegyetemi területek körülményeire való ráhatás hatalmas mozgatórúdján; minden végső döntési jogkört fenntartott magának és az örökkévaló céljával összefüggésben tévedhetetlenül és megkérdőjelezhetetlen hatáskörben gyakorolja mindenható vétójogát a kiterjedt, kavargó és örök-körforgó teremtésösszesség jóléte és rendeltetési célja érdekében.

3:6.2 (52.5) Az Isten fennhatósága korlátlan; ez az összes teremtésrész alapvető ténye. A világegyetem nem volt elkerülhetetlen szükségszerűség. A világegyetem nem baleset, és nem is magától létezik. A világegyetem teremtésmunka, és ennélfogva teljes mértékben tárgya a Teremtő akaratának. Az Isten akarata isteni igazság, élő szeretet; ennélfogva az evolúciós világegyetemek tökéletessé váló teremtésrészeit jellemzi a jóság – az isteniséghez közeliség, valamint a lappangó rossz – az isteniségtől távoliság.

3:6.3 (53.1) Minden vallásbölcselet előbb-utóbb eljut az egyesített világegyetemi irányítás, az Egyetlen Isten fogalmához. A világegyetemi okok nem lehetnek kevesebbek a világegyetemi hatásoknál. A világegyetemi életfolyamok és a mindenségrendi elme forrását mindezek megnyilvánulási szintjeinél feljebb kell keresni. Az emberi elme az alsóbb létszintekkel nem írható le következetesen. Az emberi elmét igazán megérteni csak a felsőbb rendű eszmék és célirányos akaratok valóságának felismerése révén lehet. Az ember mint erkölcsi lény nem megmagyarázható, hacsak nem fogadjuk el az Egyetemes Atya valóságát.

3:6.4 (53.2) A működéselvű világnézet bölcselője az állításában elutasítja egy egyetemes és független akarat eszméjét, éppen azt a független akaratot, amelynek a világegyetemi törvények kidolgozásában végzett tevékenysége előtt oly nagy áhítattal hódol. Akaratán kívül mily nagyban hódol e működéselvű világnézet híve a törvény-Teremtő előtt, amikor e törvényeket önműködőnek és magától értetődőnek veszi!

3:6.5 (53.3) Nagy baklövés emberszerűvé tenni Istent, az emberben lakozó Gondolatigazító fogalmának esetét kivéve, de még ez sem olyan ostoba dolog, mint az Első Nagy Forrás és Középpont eszméjét teljesen gépiesen értelmezni.

3:6.6 (53.4) Vajon szenved-e a paradicsomi Atya? Nem tudom. A Teremtő Fiak minden bizonnyal képesek szenvedni és néha szenvednek is, éppen úgy, mint a halandók. Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem más értelemben szenved. Azt hiszem, hogy az Egyetemes Atya szenved, de nem értem, hogy miként; talán a személyiségkörön keresztül vagy talán a Gondolatigazítók és az ő örök természetéből eredő, egyéb alászállott adományok egyéniségén keresztül. Ő mondta azt a halandó fajokról, hogy „minden szenvedésetekben én is osztozom”. Ő megkérdőjelezhetetlenül megtapasztal egyfajta atyai, jóindulatú megértést; lehet, hogy igazán szenved is, de ennek természetét én nem értem.

3:6.7 (53.5) A világegyetemek mindenségének végtelen és örökkévaló Ura hatalom, forma, energia, folyamat, minta, elv, jelenlét és eszményített valóság. De ő ennél is több; ő személyes; önálló akarattal bír, tudatában van az isteniségének, végrehajtja egy alkotó elme parancsait, biztosítja egy örökkévaló cél elérését, és kinyilvánítja az Atya szeretetét és ragaszkodását az ő világegyetemi gyermekeinek. Az Atya mindeme személyesebb jegyei jobban megérthetők úgy, ha azokat Mihálynak, a ti Teremtő Fiútoknak az Urantián alászállásban eltöltött életében tanulmányozzátok.

3:6.8 (53.6) Az Atya Isten szereti az embereket; a Fiú Isten szolgálja az embereket; a Szellem Isten az Atya Isten megtalálásának egyre feljebb jutást hozó kalandjára készteti a világegyetem gyermekeit a Fiak Istene által a Szellem Isten kegyének segédkezésén keresztül kijelölt utakon.

3:6.9 (53.7) [Mint az Egyetemes Atyáról szóló kinyilatkoztatást közreadó Isteni Tanácsos, a bemutatást az Istenség sajátosságaival folytattam.]